Applikációk használata a verseny során:

 

A versenyen két okostelefonos applikációt kell használni.

A verseny saját alkalmazása, a HTVK Challenge Regatta az Android operációsrendszerrel felszerelt telefonokon érhető el a „Play” áruházon keresztül. A telepítést követően az alkalmazásba be kell lépni a regisztrációkor megadott adatokkal. Az azonosítás után a program a versenyezőhöz rendelt hajónak számolja fel a begyűjtött pontot. Az alkalmazáshoz internetkapcsolat mellett GPS kapcsolat is szükséges, mivel több virtuális bóját is lehetőség van leolvasni. Ezek esetén a megadott koordináta 50 méteres megközelítése esetén automatikusan teljesítve lesz az adott kikötő és az érte járó pontot megkapja a csapat.

 

A verseny során a fenti applikáción túl az Android és IOS rendszerű telefonokra is elérhető és ingyenesen letölthető RaceQs alkalmazás opcionálisan használható. Az applikáció használatához regisztráció szükséges, mely teljesen független a verseny nevezésekor megadottaktól. A regisztrációt követően csatlakozni kell az előre létrehozott versenyhez (Challenge Regatta), majd a rajtot követően azonnal be kell kapcsolni a „START TRACKING”-et, hogy a hajó követhető legyen. Valamennyi versenyező láthatja a többi hajó haladását, valamint a szervezők is nyomon követik a hajókat. A pontszámításon felül biztonsági feladatot is ellát a funkció. Az alkalmazás a háttérben is fut, folyamatosan rögzíti az adatokat.

 

A HTVK Challenge Regatta és a RaceQs applikációnak különböző készülékeken kell futnia, mert egyszerre csak az egyik alkalmazás tudja használni a telefon GPS funkcióját.

 

Minden versenyzőnek gondoskodnia kell a mobiltelefonok megfelelő töltöttségi állapotáról.  

 

Az applikációk használatáról a nevezések véglegesítésekor, illetve a Kapitányi értekezleten még részletesebb információk kérhetőek.

A versenyhez készült alkalmazás letölthető a honlaprol:http://challenge.htvk.hu/apps/HTVKChallenge2022.apk

 

Jó versenyzést, kellemes időtöltést és jó szelet kívánnak a szervezők!